Budapest belső kerületeiben, egy tizedik emeleti panel tövében, a télen-nyáron lezárt udvar repedéses kőburkolatán virágzó vadfű között valami egészen meglepő tud előfordulni: lepke. Nem is egy. Azok a rovarok, amelyeket az emberek ösztönösen „természetes” tájakhoz kötnek, csöndes kivételeket tesznek a városi beton alatt rekedt kis élőhely-foltok javára. Ez az ökológiai rugalmasság az utóbbi évek városibiodiverzitás-kutatásának egyik legizgalmasabb területe – és Budapest ebben korántsem kivétel.
Magyarország az európai lepkediverzitás szempontjából kiemelt helyen áll: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) adatai szerint közel 200 nappali lepkefaj él hazánkban, ami az Európai Unió tagállamai között az élmezőnyhöz tartozik. Ehhez jön közel ezerötszáz éjjeli nagylepkefaj. A legtöbb ember számára ez meglepő – sokan azt gondolják, hogy Magyarország élővilága szürkébb, mint nyugatabbra. Valójában a Kárpát-medence ökológiai változatossága, a pannon sztyepp, a dolomitdombok és a folyóvölgyek mozaikkája olyan mikrohabitat-gazdagságot teremt, amelyet a nyugat-európai, homogenizált mezőgazdasági táj régen elveszített.
A város nem sivatag – de nem is erdő
Az elmúlt évtized tudományos irodalma egyértelművé tette: a városok nem semmisítik meg teljesen az ízeltlábúak élővilágát, hanem radikálisan átrendezik. A Fuzhounál 2022-ben közölt, PMC-ben megjelent vizsgálat, amely vízparti városi parkokat hasonlított össze urbanizációs gradiens mentén, 28 lepkefajt azonosított a városi zöldfelületeken. Az összefüggés árnyalt: a belváros felé haladva a fajszám csökken, de az egyedszám néha nő – a generalistafajok tömegesen megjelennek, míg a specialisták eltűnnek. Ez az ökológiai szegényedés nem hangos, nem látványos, de következetes folyamat.
Budapest esetében a beépítettség és a zöldfelületek mozaikossága különleges helyzetet teremt. A Gellérthegy, az Óbudai-sziget, a Normafa-völgy és a pesti oldal egykori árvízi rétek maradványai mind-mind olyan szigetszerű élőhely-foltokat képeznek, amelyeket az ökológiai irodalom „ökológiai szigetnek” nevez. Ezek a foltok teljesen más fajkészletet tarthatnak fenn, mint a körülöttük lévő burkolt, intenzíven karbantartott területek. A lepkék, különösen az éjjeli bogarak és a kis termetű nappali fajok, képesek ezeket a szigeteket benépesíteni – ha a forrás, azaz a szomszédos természetesebb táj elég közel van.
Az ökológiai sziget: mit jelent a városi biológiában?
Az „ökológiai sziget” fogalma a szigetbiogeográfia klasszikus MacArthur-Wilson-elméletéből ered (1967), amelyet az utóbbi évtizedekben a városi ökológia is adoptált. A lényege: egy elszigetelt zöldterület – legyen az egy temetőkert, egy elhagyott telek vagy egy belsőudvari kert – úgy viselkedik, mint egy kisebb-nagyobb óceáni sziget. Minél nagyobb, minél közelebb van más zöldfelületekhez és minél természetesebb a növényzete, annál több fajt képes megtartani. Minél jobban elszigetelődik – épületek falai, forgalmas utak, burkolt felületek által -, annál több faj tűnik el belőle idővel.
Budapest belső kerületeiben számos ilyen „sziget” létezik, amelyek a felszínről sokszor láthatatlanok. A Vadvirágos Budapest önkormányzati program – amelyet 2021-ben indítottak – éppen erre a felismerésre épít: ha a kaszálási ciklusokat megnyújtják, és a természetes vadvirágokat hagyják terjeszkedni, a lepkék és más beporzók gyorsan visszatelepülnek. Az Óbudai-szigeten, a Tabán rézsűin és a Hegyalja út menti lejtőkön az intenzív kaszálás mérséklése már néhány szezonon belül érzékelhető változást hozott a rovarközösségek összetételében.
Éjjeli bogarak és a fény kérdése
Az éjjeli rovarvilág – a nagy szövőlepkék, baglyasok, araszolók, és a különféle bogarak – még rejtettebb szálakat fon a városi ökoszisztémában. Európa-szerte egyre több tanulmány foglalkozik a mesterséges fényszennyezés hatásával az éjjeli lepkékre: a közvilágítás megzavarja a tájékozódásukat, a szaporodásukat és a tápnövény-keresésüket. Egy 2022-ben a Science folyóiratban közölt brit-svájci vizsgálat kimutatta, hogy a mesterségesen megvilágított területeken az éjjeli lepkék hernyóállománya 52 százalékkal alacsonyabb volt, mint a sötétebb kontrollterületeken. Ez az összefüggés közvetlenül érint minden nagyvárost, Budapestet is.
Ugyanakkor az éjjeli rovarvilág nehezebben monitorozható, mint a nappali – ezért a tudományos felmérések jóval kevesebbet tudnak róluk. A Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának gyűjteményei tartalmazzák a hazai faunisztikai bázist, de a rendszeres városi monitorozás, amely kifejezetten Budapest belső kerületeire fókuszál, csak az utóbbi néhány évben indult meg komolyabb keretek között. A LIFE Biodiverz Város projekt – amelynek hat szervezet a részese, köztük az MME és a Főkert – 2024-ben indult el azzal a céllal, hogy 20 indikátorfaj populációját növelje három kiemelt budapesti helyszínen.
Miért fontos egyáltalán a városi rovarvilág?
A lepkék és bogarak nem csupán esztétikai értéket képviselnek. A virágzó növények 87,5 százaléka beporzók nélkül nem tud szaporodni – ezt az összefüggést a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai is alátámasztják. Egy városi park, amely tartós beporzóközösséget tart fenn, nemcsak a helyi növényvilágot stabilizálja, hanem a szomszédos közösségi kertek és tetőkertek terméseredményeit is javítja. Ráadásul a lepkék és bogarak jelzőfajok: megjelenésük vagy hiányuk az adott terület ökológiai állapotának érzékeny mutatója.
Emellett egyre több adat szól amellett, hogy a városban élő emberek természettel való kapcsolata – az úgynevezett biofília – közvetlen hatással van a mentális egészségre. Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatásai szerint a természetes zöldfelületek és azok élővilágának gazdagsága szignifikánsan befolyásolja a lakók szubjektív jólétérzetét. Budapest számára ez nemcsak biodiverzitási, hanem közegészségügyi kérdés is.
Amit te is megtehetsz a belvárosban
Az ökológiai szigetek nem csak önkormányzati feladat. Minden erkélyen, belső udvaron vagy teraszkerttben, ahol a természetes cserepes növényeket választják a művirág helyett, ahol hagynak virágot nyílni a fűben, és ahol elkerülik a kemény inszekticideket, potenciális mikrohabitat jön létre. A citromfű, a levendula, a vadbodza és a sárkerep nem véletlen kerül vissza a belvárosi kertészetbe – ezek igazolt tápnövényei a hazai nappali lepkefajok többségének. Egyetlen gondozott balkonnövény-csoportból is kijöhet egy festőlepke vagy egy kis rókalepke – ha a tágabb városi zöld folyosó még él körülötte.
Budapest lepkéi nem tűntek el. Visszahúzódtak oda, ahol még marad valami a régi tájból. A kérdés az, hogy az egyre sűrűbben beépített belső kerületek élőhely-mozaikjában mennyi ökológiai sziget marad meg elegendő méretben és minőségben ahhoz, hogy ez a visszahúzódás ne váljon végleges eltűnéssé.
